Él, mint hal a vízben
A Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium „Él, mint hal a vízben” című NTP-MTTD-18-0160 azonosítójú számú pályázatát 20 tanuló bevonásával valósította meg a 2018/2019-es tanévben, melyhez az Emberi Erőforrás Minisztériuma 870.000,-Ft vissza nem térítendő támogatást biztosított.
A 60 órás tehetséggondozó pályázat elsődleges célja az volt, hogy a gyermekekkel tevékenységközpontú tapasztalatszerzés útján sajátíttassa el a vizek ökológiájának alapvető ismereteit, formálja környezettudatos gondolkodásukat.
A másodlagos cél az egész iskolát érintette, a foglalkozások során ugyanis létrehoztak a gyerekek egy akváriumot és egy állandó kiállítást, mely a magyar vizek élővilágát mutatja be az iskola minden tanulója számára.
A munka vízminőségvizsgálattal kezdődött, két természetes vízmintát és csapvizet hasonlítottunk össze. Ezután a tanulók előadást hallgattak meg a vizek élőlényeiről, majd a tettek mezejére léptek és vízinövényeket, halakat gyűjtöttek a környező vizekből. A gyűjtés során két cifrarákot is sikerült „beszereznünk”. Kikapcsolódásként egy úszós horgászversenyen is részt vettünk, ahol számos halfajt sikerült azonosítani, néhányuk szintén az akvárium lakója lett.
Az akváriumot is a gyerekek rendezték be, kavicsot mostak, növényt ültettek. Az eredmény egy nagyon szép vízi világ lett, amit az iskolások nagy örömmel nézegettek a szünetekben. 
A kiállítást hivatalosan is megnyitottuk, az ünnepségen Kondoros Város polgármestere Ribárszki Péter volt a díszvendégünk.
A sok tudást nem öncélúan gyűjtötték a gyerekek, több foglalkozást is tartottunk óvodásoknak, alsósoknak és felsősöknek egyaránt. A foglalkozások új ismereteket nyújtottak a vendégeink számára, a bevont tanulók pedig elmélyítették tudásukat.
Az éves munka végén 3 napos bentlakásos táborban vettek rész iskolásaink, itt a terepmunkán és a kenus természetjáráson kívül láthattak látványos csukaetetést, de jutott idő a horgászatra, fürdésre és a pihenésre is. Méltó lezárása volt ez a foglalkozás-sorozatunknak, mindenki sok élménnyel tért haza.

NTP-MTTD-18-0160 - „Él, mint hal a vízben”