top of page

BESZÁMOLÓ

 

A Kondorosi Petőfi István Általános Iskola tanulói 2019. június 3 – 7 között

„HATÁRTALANUL” Tanulmányi kiránduláson vettek részt a szomszédos Bihar megyében. A kirándulás során az előző években jól bejáratott programot ismételtük meg iskolánk regnáló hetedikesei részére.

Az 1. napon először az Arany-emlékháznál töltöttünk néhány percet, ahol tárlatvezetést is kaptunk a kiállítást működtető önkéntestől.

A szalontai megálló után alig két órával már a Révi-szorosban túráztunk. Szerencsénkre a barlangot is megnézhettük. Különleges volt a patakok, folyók, vízesések hatalmas vízhozamát látni.

A révi túra után érkeztünk a szálláshelyünkre, a Szakács Háza Panzióba Körösbánlakára.

Alig vacsoráztunk meg, megérkeztek révi barátaink, akikkel strandfoci bajnokságot rögtönöztünk.

A második napon elsőként a tordai sóbányában jártunk, ahol vezetőnk előadást tartott a sóbányászat történetéről, bemutatva annak eszközeit, érdekes történetekkel párosítva.

A látogatóközpontban elköltöttük ebédünket, s egy kis bazározás után elindultunk Kolozsvárra. Itt először Mátyás király szülőházát tekintettük meg, majd a Szent Mihály templom előtti Mátyás-szobornál fényképezkedtünk.

A szálláshely felé tartva még betértünk Csucsán az Boncza-kastélyparkba, ahol megemlékeztünk Ady itt töltött éveiről és kapcsolatairól.

A harmadik napot a szálláshely körüli természetjárással töltöttük. Délelőtt a Lórévi Ökrök-vízeséséhez látogattunk el. A nagy esőzések miatt megáradt patakban senki nem tudta teljesíteni az „úszd meg szárazon” célkitűzést. Bokáig, térdig a vízben gázolva, kőről –kőre lépkedve értünk (már aki bevállalta) el a vízeséshez – megérte.

Vacsora után bátorságpróbára mentünk a szálláshely mögött folyó Sebes- Köröshöz. A hegyi ösvényről gyönyörű látvány tárult elénk.

Az igazán sebesen hömpölygő Körös fölött átívelő függőhídon nem mindenki vállalta az átkelést.

 

A negyedik napon útra keltünk Köröstárkányba. Első megállónk a Dámos- fennsík volt, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a Bihar-hegység 1000 métert meghaladó hegycsúcsaira. Újabb megállónknál, Biharrózsán megnéztük a (sajnos idén nem működő) vízimalmot. Az öreg molnár tölcséres hegedűn játszva szórakoztatta csapatunkat.

Következő megállónk a magyarremetei Árpád-kori templomnál volt, ahol a  helyi református lelkész fél órás előadásban ismertette a templom múltját és az évszázados freskók feltárásának jelenét.

Úti célunkhoz, Köröstárkányba érkezve, a helyi fiúk már vártak minket, hogy lejátsszuk hagyományos focimeccsünket. Igaz, most nem a megszokott (legelőnek is használt…) focipályán, hanem a műfüves pályán.

A hiretelen keveredett vihar elmosta a meccs utolsó 5 percét, de közben már elkezdődött a táncház.

Az élő zenéről a diószegi Soroglya zenekar gondoskodott. (Akik elfogadták meghívásunkat Kondorosra, az ősz folyamán rendezendő táncházunkba.)

Az utolsó napon a tárkányi református templomban kezdődött a program. Sebestyén László Ede református tiszteletes rövid áhítattal indított, majd a település történetéről, azon belül a 100 évvel ezelőtti népirtásról tartott előadást. Ezt követően kivonultunk a templom előtti emlékműhöz, ahol előadtuk kis műsorunkat, majd megkoszorúztuk az áldozatok emléktábláját. A koszorúzáson részt vett településünk polgármestere, Ribárszki Péter is.

Az ünnepség után elutaztunk a közeli Várasfenesre, ahol eredetileg túrát szerveztünk a Béla várhoz, de a rossz idő miatt meg kellett elégednünk a helyi tájház kínálta szépségekkel és érdekességekkel.

Utunk alatt megfőtt a bográcsban is az ebédünk, melynek elfogyasztása után végérvényesen útra keltünk hazafelé. Út közben még megcsodáltuk a gyönyörűen felújított Csonka tornyot Nagyszalontán, ahol gyerekek kipróbálhatták az új interaktív kiállítási eszközöket.

A kirándulást követően, június 14-én Határtalanul témanapot tartottunk, mely iskolánkban immár hagyomány. Éves munkatervünkben és Pedagógiai programunkban is szerepel.

 

 

A témanap 3 programelemből állt:

Az 1. órában, osztályfőnöki óra keretében értékelték a tanulók a kirándulást kérdőíves formában.

A 2. órában az iskola plénuma előtt Klucsik Árpád történelem tanár tartott előadást a nemzeti összetartozás jegyében.

A 3. órában a kiránduláson résztvevők tartottak fényképes beszámolót.

Ez évi „Határtalanul” programunk is emlékezetesre és hibátlanra sikeredett!

Beszámoló 2018 

HAT-18-01-0654 "Szomszédolás Biharban"

HAT-18-01-0654 "Szomszédolás Biharban"

bottom of page